A trianoni gyalázatra emlékeztünk

2016.06.04

Június 3-án tartotta Trianon megemlékezését a pápai Jobbik. Az egybegyűlteket Süle Zsolt a Jobbik pápai elnöke köszöntötte.

"1920. június 4. Ez a dátum beleégett minden tisztességes, a hazáját szerető, a nemzetért aggódó magyar lelkébe. Ez a seb még ma is éget, hiszen megannyi szenvedésünk okozója."- mondta a pápai elnök. Az elmúlt évtizedekben voltak és most is vannak olyan erők, amelyek megpróbálják elbagatellizálni ezt a tragédiát, vannak olyan erők, amelyek megpróbálják elfelejtetni a magyarsággal. Ezt semmi képen nem szabad hagyni, hiszen tisztába kell lenni Trianon tragédiájával, az okaival és következményeivel! Ez egy rendkívül fontos feladatunk és örömmel tölt el, hogy sok olyan fiatal van, amely ezt átlátja és kész tenni a trianoni sebek gyógyításában. Egy ilyen fiatalember a mai napi első szónokunk is- konferálta fel Töreki Milánt, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának Veszprém Megyei Elnökét, Süle Zsolt.
"A sokk, amelyet az akkori magyar társadalom átélt, mai ésszel és érzelmekkel szinte elképzelhetetlen. Nem volt olyan társadalmi osztály, réteg vagy csoport, amely a trianoni határokba belenyugodott volna, s nem volt olyan politikai párt, amely ne követelte volna a területi revíziót. Látnunk kell a Trianon kavarta érzelmi, eszmei zűrzavart is, különben semmit sem értünk meg abból, ami utána következett, és ami részben az óta is tart. A trianoni határok ezer éven át összetartozó területeket szabdaltak részekre, s az összetartozás érzése szervesen beépült a lelkekbe. Ezt nem lehetett egyszerűen "kioperálni". Képtelenségnek tűnt, hogy Kassa, Rákóczi fejedelem sírjával, Ady és Szent László Nagyváradja, Enyed és kollégiuma, a Székelyföld, Arany Nagyszalontája, Kosztolányi Szabadkája, Arad, a vértanúk városa, s a mondák és legendák színhelyei: a tordai hasék, a Szent Anna-tó - ez egyszerre mind nem Magyarország. De minden fájt, a nem magyarok lakta tájak is: a szász Brassó és Nagyszeben, Verecke "híres útja", Gyulafehérvár, a fejedelmi székhely, a Vaskapu Széchenyi emléktáblájával, a várak: Vajdahunyad, Árva, Trencsén, a csataterek: Segesvár, de még a mező is Világos vár alatt. Fájdalom volt az is, ha könyvekbe lapoztál, a huszti "bús düledék", Krúdy Gyula szepességi álomvilága már mind nem a mienk, más ország polgárai a "jó palócok" és a "tót atyafiak". És a távolba került a Kárpátok koszorúja és elveszett Kolozsvár, a "feladhatatlan város", amely központja annak, amit mi úgy hívunk: Erdély. Ez különösen fájdalmas volt, mert Romániához több mint 100.000 km2 került. Ez több mint az egész megmaradt csonka ország.
A Jobbik Ifjúsági Tagozat idén már harmadik alkalommal indítja el felvilágosító kampányát "Többet tehetsz, mint gondolnád!"címmel, melynek keretében szeretnénk felhívni a figyelmet a trianoni békediktátum máig ható következményeire. Nem a múltba révedés, a kesergés a célunk, hanem előre tekintünk: fontos lenne tudnia mindenkinek, hogy mit tehetünk napjainkban a Trianon okozta fájdalmak enyhítésért. Emellett persze azt is lényegesnek tartjuk, hogy minél több embernek felnyissuk a szemét és emlékeztessük őket a trianoni békediktátumra és annak máig ható tragikus következményeire. Szeretnénk erősíteni a társadalom empátiáját is rávilágítva arra, hogy az országnak bármelyik lakosa kerülhetett volna hasonló helyzetbe."
Töreki Milán beszéde után József Attila-" Nem, nem, soha" című versét hallgatták meg a résztvevők.
A szívbemarkoló vers után Varga Gábor a Jobbik választókerületi elnöke mondta el megemlékező beszédét.
"Tisztelettel köszöntök mindenkit mai megemlékezésünkön.
1920. június 4. a magyar történelem legfájdalmasabb eseménye, a XX. század magyar holokausztja.
A magyar nemzet kivéreztetésének szándéka vezérelte az akkori történelmi Magyarország területén élő nemzetiségeket, akiknek sovinizmusa, liberalizmusa nagymértékben hozzájárult nemzeti tragédiánk kialakulásához.A szégyenletes békediktátumról, annak fájdalmáról hosszú évekig nem lehetett beszélni.
A kommunizmusban és a szocializmusban eltagadták a történelmi tényeket, nem fordítottak figyelmet az ifjúság és az egyéb generációk nemzeti identitásuknak megőrzésére, átörökítésére.
Aztán jött a rendszerváltozás, az un. gengszterváltás, amikor a magyar emberek többsége szomjazta, éhezte a változást, és készen ált volna kitárni szívét elszakított nemzettestvéreink felé is, ám mi változott az elmúlt években, évtizedekben?
Csupán annyi, hogy a rengeteg civil mozgalom kezdeményezésére, és a jobbikos politikusaink folyamatos nyomására, a kormány június 4-ét a Nemzeti összetartozás napjává nyilvánította.
Az un. rendszerváltás óta soha semmilyen kormányban nem merült fel politikai szándék a revízió tekintetében, mert nem volt és most sincs magyar nemzeti érdekeket előnybe helyező kormány.
De higgyék el, higgyétek el, hogy mi soha nem adtuk fel és soha nem fogjuk feladni a reményt annak tekintetében, hogy az elcsatolt területeket, vagy azoknak bizonyos részeit újra az anyaország részeinek érezhessük.
Tudom ezek igen nagy szavak.
Nagy szavak melyek nem egy napra, nem egy hétre és nem egy hónap időtávlatra hivatottak.
Emberöltőben talán ám történelmi léptékkel nézve viszonylag akár csak egy pillanatnyi a változás.
Talán én már nem élhetem meg, de nem vonhatom meg, nem vonhatjuk meg a lehetőséget gyermekeink vagy az ő gyermekeiktől, hogy újra az ezeréves Kárpát hazában élhessenek.
Nagy szavak ezek, és ahhoz, hogy ennek a lehetőségét megadhassuk, nem várhatunk ölbe tett kézzel.
Az anyaországot fogadóvá, befogadásra alkalmasnak, az elcsatolt részeket fogadhatóvá kell tennünk.
Mit jelent ez?
Igen sok mindent, de gazdasági, szociális, morális stabilitást biztosan.
Mindezen távlati célunk mellett bizony a jelenben és a közeljövőben szintén nagyon résen kell lennünk, nyitott szemmel kell járnunk, tettre késznek kell lennünk, mert egy újabb Trianon fenyeget bennünket.
Tisztelt egybegyűltek nem szeretnék vészjósló lenni, de bizony két tényező is komolyan veszélyezteti nemzetünk fennmaradását.
Az egyik külső veszély a jelenlegi migránshelyzet a közeljövőben eszkalálódni fog és félő, hogy a jelenlegi kormány látszatintézkedései tragikus kimenetelűek lehetnek.
A népszavazás a mi ötletünk volt kb. egy évvel ezelőtt, mely mostanra már idejétmúlt, hiszen a jelenlegi helyzetben gyors és költséghatékony megoldásra van szükség.
Alkotmánymódosítás lehetősége adott, ám ezt a kormány elveti, és fontosabbnak tartja egyes ügyek, mint pl. a vasárnapi boltzár felhasználására.
A másik egy un. belső veszély a demográfiai fenyegetettség.
Bizony fogy a magyar, igen nagy iramban.
Ahhoz, hogy megtarthassuk nemzetiségünket, hogy jövőt biztosíthassunk a jövő nemzedéknek, nincs, mit tenni szaporábbnak kell lennünk.
Higgyük el azé a föld, aki belakja azt.
Ha nem lakjuk be jelenlegi csonka hazánkat, mások fogják ezt megtenni.
Ha nem lakják be az elszakított területen élő nemzettestvéreink az ezeréves földjüket, bizony mások fogják azt megtenni.
De ha mi tesszük meg, akkor vajon vannak e határok?
Ha összefogunk egy közös cél érdekében, vajon vannak e határok?
Mindezek mellett csak hab a tortán az országot egyre nagyobb számban elhagyó gazdasági menekült.
De merni kell álmodni még nagyot is akár!
Kedves egybegyűltek itt az élő bizonyíték arra, hogy az áldozatkészség, a haza iránti elkötelezettség nem lehet hiába!
A világháborús emlékműveken országszerte sorakoznak azoknak a nevei, akik életüket adták a hazáért, életüket adták az Önök településéért, azért, hogy mi mind a mai napig magyarként élhessünk, Magyarországon Mária országában!
Én Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában!